Legionella kockázatértéklés

A Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázatértékelés

Miért kell Legionella kockázatértékelést csinálni?

A 49/2015. (XI.6.) EMMI rendelet írja elő a munkáltatók számára a Legionella baktérium által okozott fertőzési kockázatok értékelésének kötelező elkészítését. Az értékelést minden 20–50 °C közötti hőmérsékletű vizet tartalmazó berendezésre vagy rendszerre el kell készíteni, amely használata, vagy karbantartása során aeroszol képződés lehetséges. A jogszabály megalkotásának okául az a tény szolgál, hogy az elmúlt években Legionella fertőzés számos esetben szedett halálos áldozatot szerte a világban. A kockázatelemzés elkészítésére vonatkozóan évente a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) módszertani levelet ad ki.  

Kik számára ír elő kötelezettséget a 49/2015. (XI.6.) EMMI rendelet, kiknek kell kockázatértékelést készíteniük?

A kockázatértékelést minden érintettnek kötelező elvégeztetni az alábbi esetekben:
1. Kiemelt kockázatú létesítményeknek, többek között:
- egészségügyi és szociális létesítményeknek,
- fogorvosi szolgáltatóknak,
- kereskedelmi szálláshelyeknek,
- közfürdőknek, - nedves hűtőtornyot üzemeltetőknek 

Egészésgügyi és Szociális létesítmények

Fogorvosi szolgáltatók

Kereskedelmi szálláshelyek

Közfürdők

Nedves hűtőtornyot üzemeltetők

ecosector.hu

Minden közforgalmú létesítmény, ahol  kockázati közeg megtalálható

2. Minden közforgalmú létesítménynek, amennyiben a létesítményben található olyan kockázati közeg, amelyben a Legionella élni, szaporodni és az emberi szervezetbe bejutva megbetegedést tud okozni, ennek megfelelően:
- a munkahelyen található olyan közeg, amelyben 20-50 °C közötti hőmérsékletű víz van,
- a rendszerben fennáll a pangó vízterek kialakulásának lehetősége,
- a rendszer rendeltetésszerű használata esetén aeroszol képződik.
Ilyenek lehetnek: 

mednece éleményelemekkel

párásítást is végző légtechnikai berendezés

hideg-melegvíz ellátás saját rendszerről

ecosector.hu

melegvíz tároló tartály

szökőkút

kerti locsoló

magasnyomású mosó

ecosector.hu

közösségi tusoló

Ki és hogyan készítse el a Legionella kockázatértékelést?

A rendelet pontosan meghatározza, hogy milyen módon kell elkészíteni a kockázatértékelést, annak milyen kötelező tartalmi elemeket kell tartalmaznia. A rendelet kiegészítésenként a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy módszertani levelet is kiadott, amely tovább pontosítja a teendőket, illetve az eljárás menetét. Összességében elmondható, hogy multidiszciplináris feladatról van szó: műszaki jellegű vizsgálatok mellett (pl. légtechnikai rendszerek, vízhálózati rendszerek egyes műszaki paramétereinek vizsgálata) munkavédelmi, valamint közegészségtan-járványtani ismeretek szükségesek ahhoz, hogy biztonsággal megbecsülhető legyen a vizsgált kórokozó jelenlétének kockázata. A vizsgálat elvégzéséhez műszeres mérések elvégzésére is szükség van, melyet kalibrált mérőműszerekkel kell elvégezni. Társaságunk rendelkezik a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, továbbá akkreditációval rendelkező együttműködő partnerünk segítségével a szükséges vízvizsgálatok elvégzését és a folyamatos monitoring biztosítását is fel tudjuk vállalni.  

Tennivalók a járványhelyzet alatt hosszabb ideig nem használt épületek Legionella fertőzés kockázatának csökkentése érdekében

A pangó vízterek jelentősen emelhetik a Legionella baktérium elszaporodásának lehetőségét, és fokozzák az exponált személyek tekintetében a fertőzés (légionárius betegség, légiós betegség) kialakulásának kockázatát. A COVID-19 járványveszély alatt számos munkáltató függesztette fel egyes épületeinek használatát (pl.: irodák, ügyélszolgálati helyiségek, üzemek), és rendelt el "home office" munkavégzést ahol ez megoldható volt, azonban a járványügyi korlátozások fokozatos enyhítése kapcsán felmerül a huzamosabb ideig (több hétig vagy hónapig) nem használt épületek ismételt használatbavétele kapcsán a Legionella fertőzés kockázatainak csökkentése érdekében alkalmazandó eljárások szükségessége. A pontos üzemeltetési intézkedések épületenként és kockázati közegenként eltérnek, azonban általánosságban elmondható, hogy a vízterek pangó állapotának megszüntetése, a leállást követő fertőzöttség méréssel, laborvizsgálattal, gyorsteszttel történő megállapítása, esetleg soron kívüli vegyszeradagolás, tisztítás, sokkfertőtlenítés, illetve a dolgozók szükség szerinti újraoktatása jelenthet megoldást a kockázatok csökkentésére. Kérdés esetén keressen minket, és egyedi üzemeltetési, intézkedési tervet készítünk, illetve elvégezzük a szükséges akkreditált vízmintavételeket és vizsgálatokat.  

Miben tudunk segíteni?

Teljes körűen ránk bízhatja a Legionella kockázatértékelés elkészítését, közreműködünk a kockázati közegek kiválasztásában, segítünk kiválasztani az érintett berendezéseket, meghatározzuk az exponált munkaköröket, elvégezzük az akkreditált méréseket és kompletten összeállítjuk a kockázatértékelést. Elkészítjük az oktatási tematikát, és meghatározzuk az esetleges hatóság felé bejelentendő berendezések körét. Vegye fel velünk a kapcsolatot, és kérjen tőlünk ajánlatot.  

Kapcsolatfelvétel

Gyakran ismételt kérdések

Milyen gyakran kell felülvizsgálni a kockázatértékelést?

A kockázatbecslést évente kell elvégezni, vagy az egyes kockázati közegek üzemelését érintő változás esetén, legfeljebb 30 napon belül kell felülvizsgálni. Az üzemeltetést érintő változásokat jelenti többek között a rendszer átépítése, valamint jelentősebb személyi változások (pl. üzemeltető váltás) is. 

Ki tudja megállapítani, és milyen módon lehet igazolni a megfelelő üzemeltetést?

Szakértő csapatunk ebben is segítséget tud nyújtani. Nem megfelelő üzemeltetés esetén tanácsot adunk akár műszaki, akár vízkezelési kérdésben is, melyek részét képezik a kockázatértékelésünknek. Keressen bizalommal elérhetőségeinken. 

Megnyugodhatok, ha rendelkezem negatív vízvizsgálati eredménnyel?

Nem, önmagában a megfelelő vízvizsgálati eredmény csupán a vízmintavétel időpontjában fennálló eredményt mutatja, mely gyorsan változhat. A kockázati közeg megfelelő üzemeltetése lényegesebb szempont, mint a kimutatott Legionella csíraszám, azonban ezt a kockázatértékelés támaszthatja alá. 

Ajánlatkérés

Keressen meg minket kérdéseivel, vagy kérjen tőlünk díjmentesen ajánlatot.

Részletek